Altató

Új munkáim!

 

Falusi életkép

  

82-es Vas-székely

 Székely öröknaptár

 Turulmadár

II. Udvarhelyszéki Rovásírásverseny és Műveltségi találkozó

Szervező: A Székely Pajzs Egyesület és a Góbé Termékcsalád
Helyszín: Székelyudvarhely, Móra Ferenc Általános Iskola
Résztvevők: Általános és középiskolások, továbbá felnőtt korosztály
A verseny időpontja: 2011. március 26. szombat, 10 óra

Versenyfeltételek:

a) Korosztályok: A csoport: III.-IV. osztályosok
B csoport: V.-VI. osztályosok
C. csoport: VII-VIII. osztályosok
D. csoport: középiskolások
E. csoport: felnőtt csoport, 19 éves kor felett

b) Feladatok:
A csoport:
3 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűre
3 sor terjedelmű átírás latin betűről rovásírásra
3 mondat terjedelmű rovásírásos szöveg hangos olvasása
B csoport:
5 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűre
5 sor terjedelmű átírás latin betűről rovásírásra
3 mondat terjedelmű rovásírásos szöveg hangos olvasása
Számrovás ismerete
C csoport:
7 sor terjedelmű átírás rovásírásról latin betűre
7 sor terjedelmű átírás latin betűről rovásírásra
3 mondat terjedelmű rovásírásos szöveg hangos olvasása
Számrovás ismerete
Legjelentősebb rovás emlékeink (tesztlap)
D csoport:
9 sor terjedelem átírás rovásírásról latin betűre
9 sor terjedelemátírás latin betűről rovásírásra
3 mondat terjedelmű rovásírásos szöveg hangos olvasása
Számrovás ismerete
Legjelentősebb rovás emlékeink (tesztlap)
Idegen szavak magyar megfelelője
E csoport:
9 sor terjedelem átírás rovásírásról latin betűre
9 sor terjedelemátírás latin betűről rovásírásra
Számrovás ismerete
Rovásírás történeti áttekintés, legjelentősebb rovás emlékeink (tesztlap)
Idegen szavak magyar megfelelője
Összerovás és rövidítés

c) A versenyen használatos rovásbetű típus:
Forrai Sándor ábécéje írásban és hangos olvasásban

d) Versenyszabályok:
- csak jobbról balra haladó írás fogadható el
- a feladatok megoldásához segédeszköz nem használható
- csak a négyszög alakú K betű fogadható el
- a verseny időtartama egy óra
- az eredmény a feladatok hibaszámától illetve hibátlanságától, valamint a megoldásra fordított időtartamtól függ
- eldöntetlen eredmény esetén összerovási feladatot kapnak a résztvevők

e) A felkészüléshez ajánlott irodalom:
- Forrai Sándor: A magyar rovásírás elsajátítása
- Friedrich Klára: Rovásírás-gyakorlatok nem csak gyerekeknek I-II. füzet
- Friedrich Klára: " Rovásírás tankönyv és szakköri ötlettár (2003)
- Friedrich Klára: " Új rovásírás tankönyv és szakköri ötletár (2006)
- Dittler Ferenc: Az ősi magyar rovásírás és mai alkalmazásai (2006)
- Mandics György: Róvott múltunk (2010)

Érdeklődni és jelentkezési lapot igényelni a következő telefonszámon és géplevél címen lehet: 004 0748 752 733 (Kovács Miklós), 004 0740 918 023 (Waum Péter), illetve szekelypajzs@gmail.com Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

A versenyfeltételeket és értékelési szempontokat mindenki megkapja a jelentkezés alkalmával.
Jelentkezési határidő: 2010. március 18. péntek, 18 óra

A versenynek csak nyertesi vannak, mert minden résztvevő gyarapodik tudásban és élményekben.

Az A, B, C, D csoportok győztesei részt vehetnek Szamosújváron a Kárpát-medencei Rovásírásverseny és Műveltségi találkozó elődöntőjén (2011. áprilisa)

Új faragásom egy íjtartó

Bognár József: Pontius Pilatus bűne + Hogyan hamisítja meg Lustiger bíboros az evangéliumot? (AD-info.)

Az utókor gyakran olyan tett alapján ítél meg egy személyt, ami az illető számára mellékes, érdektelen cselekedet volt. Mert nem tudhatják, hogy ami számára lényegtelen, az más összefüggésben, egy más világban akár világtörténelmet befolyásoló tett is lehet. És amit ő fontosnak tart, az idővel jelentéktelenné, érdektelenné válhat. Vagyis nem befolyásolhatja azt, hogy az utókor mit tart belőle fontosnak vagy lényegtelennek. Ezért is lényeges, hogy minden tettünket valódi meggyőződésünk szerint tegyük. Ne engedjünk az olcsó megoldásoknak vagy a hízelgőknek. Minden tettünkben legyünk jelen teljes valóságunkkal, teljesen önmagunkat adjuk.
Pontius Pilatus például aligha gondolhatott arra, hogy egy "belterjes" zsidó ügy miatt valamikor a világ egyik legolvasottabb könyvének és egy világvallás hiszekegyének lesz negatív szereplője.
Katona volt, római helytartó római értelemmel, kultúrával, jogérzékkel Júdeában. Egy birodalom érdekeit, ksatrija típusú rendjét képviselte egy provinciában, hol leginkább egyfajta csandala gondolkodás, erkölcs működött. Találkozása Jézussal az evangéliumok által talán hitelesen bemutatott. Létezése, pedig kétségtelen. Igazi történelmi személyiség. Nevét mégsem azok a tettek örökítették meg, amikre feltehetően büszke volt.
Az evangéliumok szerint a zsidó papok, és a tömeg nyomására ítélte el Jézust. Ami ö könnyen lehetséges. Valószínűleg kényelmetlen és unalmas volt neki ez a zsidó belügy. E babonák és gyűlöletek látszólag nem az ő érdeklődési- és érdekkörébe tartoztak. Nem is igen érthette miről volt szó. Nem az ő normája, gondolkodása, ízlése szerint mentek arrafelé az események. Így inkább rájuk hagyta, hogy intéződjenek az események az ő szokásaik szerint. Neki csak az volt fontos, hogy a birodalom e szegletében rend legyen, és senki se bujtogasson Róma ellen. Ezért tehát – mintegy a békesség kedvéért – a zsidó vezetőkkel és a tömeggel kiegyezett. Nem érdekelte őt egy zsidó messiás. Taktika, rövidlátó politika volt ez. Jézus különben tényleg nem izgatott Róma ellen. Vagyis veszélytelen, érdektelen volt a birodalom szempontjából. De már csak azért is meg kellett volna védenie a római jog és lovagiasság szabályai szerint az ártatlant, a védtelent. S talán a sors fintora, hogy majd e Róma júdeai képviselője által cserbenhagyott és mártírrá emelt messiás követői igen nagy szerepet játszanak a későbbiekben Róma elpusztításában. Bár Jézusnak tényleg nem volt útjában Róma, csak követőinek, akik világiasabb célokkal is rendelkeztek.
Nem tudjuk mi volt Pilatus véleménye a zsidókról és vallásukról. Mint igazi „pogány” azonban igencsak elcsodálkozhatott, vagy megborzadhatott az akkori világban sajátosnak tűnő zsidó szokásokon, gondolkodáson, De „pogány” természetességgel elfogadta, hogy „ilyenek”. Az ő dolguk – gondolhatta. És akkor még valóban az is volt. Ahány nép; nemzet, annyi szokás, vallás. Ezt a birodalom vezetői jól tudták, és nem is zavarta őket ez mindaddig, amíg azok se kérdőjelezték meg Róma primátusát.
Legalább Jézus esetében megállapítható, hogy Pilatus nem volt kegyetlen zsarnok. Így különösen igaztalannak mondható a Hiszekegy ismert mondata: Kínzaték Pontius Pilatus alatt. – Nem. Csak elítélték Jézust a kor törvényei, szokása szerint. Nem volt különleges halála, az átlagos, bűnözőé volt. De követőnek nagy része erre különben is büszke.
"Az igazságot már Pilatus se tudta megfogalmazni" – írja naplójában Márai. De Pilatus talán azért se „tudta”, mert az ő világa még nem volt monoteista, totalitárius. Ő még hitt abban, hogy többféle igazság van. Különösen pedig, a hitek igazságai lehetnek igen eltérőek. Helyesebben, az igazság többféle formában nyilvánul meg, nem csak abban, amit „én” képviselek.
Róma pedig, tisztelettel viseltetett miden vallással szemben, csak két vallással (zsidó, keresztény) volt problémája. Ahogy az összes többi vallás és isten is megfért egymással, csak ez a kettő nem a többivel – és egymással sem. Viszont mostanában mintha egyre inkább „egymásra találnának”. Bár nem az egyenlőség, hanem a fölé-alárendeltség alapján.
Abban az időben természetes volt, hogy valaki négy-öt vagy még több istennek áldozott. Még az se számított bűnnek, ha az egyik római, a másik perzsa, a harmadik meg görög vagy szír volt. Ezek az istenek pedig, ha néha veszekedtek is egymással, de sohasem akarták megsemmisíteni a másikat. Sohasem akartak egyedüli istenek lenni. Ezek az istenek egy közösség, egy nemzet, egy magatartás, egy tulajdonság, fogalom vagy érzés, kifejező erői, szimbólumai voltak. Tehát nem akartak minket mindenestől uralni. De még ma sincs egy olyan keresztény pap vagy rabbi sem, aki elfogadná azt, hogy híve egy másik vallás szentélyét is meggyőződésből látogathassa. Ők kizárólagos hit képviselői, a totalitárius gondolkodás vallási, transzcendens megalapozói.
Pilatus valószínűleg a zsidók nyomása miatt nem döntött helyesen. Talán valami katonás, úriemberes nagyvonalúság is volt e döntésben. Igazi rómaiként – európaiként azonban futni kellett volna hagynia a jámbort, s főleg nem mártírt csinálni belőle. De ő hagyta magát befolyásolni. Mulasztott. Feladta az értelmet és a jogot, s elfogad¬ta a babonát. Ez volt bűne. Pedig egy utolsó (?) fék talán lehetett volna. Abban, hogy megakadályozzon, vagy legalább késleltessen valamit. De nem tudott megfelelni a feladatnak. Sorsa, jelleme nem engedte. Igaz, nem is tudhatta, hogy e hétköznapi, „belterjes” eset hazáját s a világtörténelmet formáló ténnyé változik. Ezt „Jézuson kívül” akkor senki se tudhatta. Így elsősorban azt róhatjuk fel neki, hogy nem teljesítette az adott pillanatban és maradéktalanul kötelességét s Róma küldetését. Nem tudatosult benne, hogy a világ rendjének fenntartása felelősség. A legkisebb mulasztás is beláthatatlan következménnyel járhat..
Bár Nietzsche szerint Pilatus még így is az evangéliumok egyetlen pozitív szereplője. Mai helyzete, megítélése, pedig jól mutatja az emberiség jelentős részének azóta bekövetkezett változását, „fejlődését”. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy egy római helytartónak, a hatalomnak, még a virágkorában is már ennyire nem volt s nincs hatalma, képessége az elkövetkezendő lényegi események felismerésében, alakításában. Ez a jelenre gondolva még akár biztatóan is hangozhat. Hiszen nincs is szórakoztatóbb, mint tegnapi politika előrejelzéseket olvasni.
A szólás azt mondja: Úgy került bele, mint Pilatus a krédóba. – Igen, valóban furcsa, sajátos helyzet egy hitvallásban az övé. De mégis. Ott van. És ha figyelmesek, értők vagyunk, akkor Pilatus helye ott figyelemfelkeltő lehet a mértékre, a rendre, amely valóban olyan idegen a mai ember gondolkodásában, mint egy „pogány” római helytartó egy keresztény hitvallásban.

Az egyház II. vatikáni zsinat óta tapasztalható rohamos (végel)gyengülésével és az egyházon belüli "zsidó lobbi" befolyásának erősödésével párhuzamosan egyre hangsúlyosabbá válik az a törekvés is, hogy a zsidókat kimossák az "istengyilkosság" (deicidium) vádja alól, és ezzel együtt Jézus kinyúvasztásáért a rómaiakat és személyesen Pontius Pilátust tegyék felelőssé. E történelmi revíziós kisérlet egyik vezéralakja a néhai párizsi érsek, Lustiger bíboros volt (az ő kikeresztelkedése kapcsán mondta azt Jean-Marie Le Pen, hogy ez talán eggyel több katolikust jelent, de nem jelent eggyel kevesebb zsidót). A "nemes cél", vagyis a zsidóság szeplőtlenítése érdekében Lustiger még az evangéliumot is képes volt meghamisítani, vagyis hamisan interpretálni, amint azt az alábbi rádióinterjúja is bizonyítja (Europe 1 rádió, riporter: Ivan Levai, alias Lévai Iván, Magyarországról elszármazott zsidó atyafi, 1983. január 6.):
Lustiger: Gyakorlatilag az, amit ön most leír, megtalálható az evangéliumban, a Krisztus és Pilátus szembenállásában. Pilatus alapjában véve azt mondja a Krisztusnak: "Te politizálsz", és ezért kivégezteti a katonáival.
Levai: Várjunk csak, ismételje meg: tényleg Pilatus végeztette ki őt?
Lustiger: Igen, Pilatus, és ő tesz egy feliratot a feszületre, amelyben politikai bűncselekménnyel vádolja: "Názáreti Jézus, a zsidók királya". Lázadás a császár ellen!
Levai: Nem a zsidók ölték meg?
Lustiger: Nem. A rómaiak voltak.
Alig néhány hónap múlva a nagyméltóságú egyházfi visszaesik a hazugság bűnébe (már ha a tízparancsolat szerint a hazugság bűnnek számít), amikor is lényegében megismétli az előbbi állításait (Le Nouvel Observateur, 1983. április):
Az evangelisták hangsúlyozzák, hogy a Krisztus halála az összes embert kompromittálja, Rómát ugyanúgy, mint Izrael népét. Nevezetesen nagyon világosan elemzik a római hatalmat, amely igazságot szándékozik szolgáltatni. És Pilatus, a hatalom és a jog képviselője követi el a legnagyobb igazságtalanságot.
"Egyetlen indokot sem ismerek, hogy elítéljem őt..." "Ártatlan vagyok a vérében..." Noha ő a hatósági személy és állítólag az igazságot, a méltányosságot biztosítja, tudatosan elítél egy ártatlant. Ez a tipikus hazugság, amely a szketicizmussal igazolja önmagát (mondja a hazugság felkent apostola tipikus zsidó hücpével, és nem szakadt rá az ég - AD)... Ebben a perben Izrael egyes képviselői is kompromittálódtak: vének, papok, írástudók. (Figyelem! Most jön a hazugságok csimborasszója - AD) És a nép, Szent Lukács szerint, csak néma szereplő maradt (sic!).
Na már most két eset lehetséges: Párizs hercegérseke vagy nem ismeri a Bibliát, vagy szándékosan ferdít. Legszebb az egészben, hogy még önmagával is ellentmondásba keveredik, hiszen a fenti szöveg elején még maga is elismeri, hogy "Izrael népét" is kompromittálta a Krisztus halála, végül azonban azt állítja, hogy "a nép néma szereplő maradt". Ezzel szemben Szent Lukácsnál mindenki, aki tud olvasni és képes az általa olvasott szöveg értelmezésére is, egyértelműen ezt olvashatja: Az egész nép ezt ordította: Vesszen el! Bocsásd szabadon Barabást! (...) Pilatus ismét hozzájuk fordult, mert szabadon akarta bocsátani Jézust. De tovább ordítoztak: Keresztre! Keresztre vele! Harmadszor is megkérdezte: "De hát mi rosszatt tett? Semmi vétket nem találok, amiért halálra kellene ítélnem. Megfenyítem és szabadon bocsátom." De azok nem tágítottak, hanem egyre elszántabban, egyre hangosabban üvöltözték, hogy feszítse keresztre. Erre Pilatus úgy határozott, hogy enged követelésüknek (Lk 23, 18-24).
Ugyancsak Lukácsnál olvasható feketén-fehéren, talán még egy zsidóból lett katolikus főpap számára is értelmezhetően, az alábbi kitétel: Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették (Lk 24, 20).
Ráadásul pedig, az előbbiekkel szerves összefüggésben, mintha valami olyasmi is elhangzott volna valahol, hogy "a vére ránk száll, és gyermekeinkre"...
Azt eddig is tudtuk, hogy egyeseknek semmi sem szent, de hogy egy katolikus prelátus sértse meg a mindennapi megélhetését biztosító könyv szentségét, ez azért már mindennek a netovábbja. Persze mi másra lehetett volna számítani? Törvényszerűen ez történik, ha farkas szabadul be a birkák közé.

"Antisemitizmus-e a Hungarizmus?" - lapszemle 1937-ből

/Eredetiben itt./

Győri Nemzeti Hírlap, 1937. május 2.

A legutóbbi időket találóan nevezik az izmusok korának. Lépten-nyomon találkozunk ugyanis az izmussal, de talán ezek között is leggyakrabban az antisemitizmussal. A körúti sajtó hasábjai azok a tökéletesen működő visszhangok, amelyek százszor és ezerszer reflektálják ezen bűvös igét, minden egyes alkalommal, ha úgy érzik, hogy az Ország többsége valamilyen egyöntetű elhatározásra jutott. Minthogy ez a visszhang a legutóbbi időben mind gyakoribbá válik, érdemes egy kissé foglalkozni is vele. Aktuálissá teszik ezt a legutóbbi napok politikai eseményei is úgyannyira, hogy a napi politikától távol álló ember is kénytelen róla tudomást szerezni.

Nézzük, mi a dolog lényege? A körúti sajtó s az akköré csoportosuló olvasótábor miért is használja e védekező jelzőt? — Azért, mert azt látja, hogy végre valami történni készül az ország 94%-át kitevő nem semita lakosság érdekében. Tiltakozik preventívé, mert félti a még várható profit elmaradását, fél, hogy az esetleg öntudatára ébredt keresztény polgárság kiszolgáltatottsága és lerongyolódottsága megszüntetése érdekében végre egymásra talál, egységbe szerveződik s egyesült erejére támaszkodva, létérdekét törvényes eszközök igénybevételével biztosítani akarja, s ha akarja — tudni is fogja.

A nem semita polgárságnak ugyanis legnagyobb baja a széttagoltsága, mely ily módon — bármilyen számbeli többségben van is, — érvényesülni képtelen. Vele szemben mindössze 6%-nyi zsidóság áll, amely — miként a miniszterelnök szegedi beszédében jól jegyezte meg — „ösztönös üzleti mohóságával”, sőt gyakran „esetleg törvényellenes és káros üzelmeivel” nagyszerűen megtalálta azt az utat, melyen haladva „még ezen magas arányszámot is jóval meghaladóan jutott érvényesülésre a gazdasási életben”.

Igen, „tagadhatatlan, hogy Magyarországon a zsidó lakosság arányszáma nagyobb, mint a legtöbb más országban” — de ez egymagában még nem volna elegendő ok arra, hogy, ma a 6%-nyi faji kisebbség sajátíthassa ki magának a 94% lakosságot megillető gazdasági hegemóniát és az ezen keresztül megvásárolható látszat kultúrfölényt.

Az ország 94%-nyi nem semita lakossága formálisan kiszolgáltatottja a 6%-nyi kisebbségnek, s a gazdaságilag tönkrement keresztény polgárság lassanként nemcsak vagyoni, de erkölcsi talaját is elveszíti lábai alól.

Kérdezem én, vajjon beszélhetünk-e antisemitizmusról akkor, amikor a többségi polgárság önvédelmi küzdelemre szervezkedik a ma már hál’ Istennek produktív eredménnyel működő „Baross-Szövetségben”? Vagy mi másnak nevezhető, mint önvédelmi berendezkedésnek a szövetkezeti tömörülés, amilyen pl. a „Hangya” is?, amely hivatott az őslakosságot megvédelmezni azoktól, kik „hazánkat úgyis többnyire csak átvonulási és gazdasági vadászterületnek tekintik”.

Miért nevezik antisemitáknak azon egyetemi polgárokat, akik a törvényben lefektetett „Numerus Clausus” védelmére néha hatásosabb önvédelemre szánják magukat?

Miért nem emelik fel tiltakozó szavukat azon terpeszkedések és aránytalan meggazdagodások ellen, mikor semita fajtestvéreik alig egy-két év alatt kis kapualji árusítóból hatalmas üzletházak, gyárak tulajdonosaivá, s ez által aránytalan gazdasági javak élvezőivé válnak? Mondják meg, hogy jöhettek létre ilyen vagyon-halmozódások a semmiből, éppen a gazdasági dekonjunktúra idején, akkor, amikor az ország keresztény lakossága az adók és nyomor terhe alatt roskadozva a lét és nem-lét problémájával küzd. Miért nem tiltakoznak ezen érthetetlen meggazdagodások ellen és miért nem keresik ezekben az egyenlőséget? Azért, mert ez a fajta javát szolgálja, éppúgy, mint az a kép, melyet ezen üzletházak nyújtanak. Ha ugyanis benézünk ezen üzletházakba, azt tapasztaljuk, hogy a vásárlóközönség arányszáma megfelel a 94:6%-nak, míg az alkalmazottaknál az arányszám legjobb esetben 6:94-hez. Itt tehát megértik, és szívesen látják a 94%-ot, mert a profitot biztosítja, de ha az a 94% a jogait reklamálja, már antisemita!

Értjük és tudjuk jól, miért e vak lárma. De éppen, mert tudjuk az okot, a célt sem szabad szemünk elől téveszteni. Az eszközökben a mutatottakat kell magunkévá tennünk még akkor is, ha véletlenül antisemitának tartanak is miatta bennünket.

De vajjon antisemitizmus-e ez? Miért mindjárt a nagy tiltakozás, ha a keresztény polgárság azt igyekszik sajátjává tenni, amit eddig a túlsó oldalon állók nemcsak érdemnek, hanem egyenesen kötelességnek minősítettek: a faji szolidaritást, a szoros összetartást. Mert hisz csak nem lehet bűn az egyik oldalon az, ami erény a másikon. Már pedig a 94%-nyi nem semita polgárság nem akar egyebet tenni, csupán egymás támogatására szervezkedni, egymásnak kezet nyújtva megvédeni jogait.

Mert ugyebár „nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy zsidó kérdés nincs, amikor mindenki érzi, hogy van”. S ha van, el kell azt intézni, mert különben a „zsidókérdés állandóan irritálja a magyar társadalmat”. Ezt a leghivatottabb tényező, a kormányelnök állapította meg. Meg is indokolja az okot, amikor azt mondja, hogy: „a törvény előtti egyenlőség azonban nemcsak igényt jelent, a személyi és vagyonbiztonság tekintetében, hanem jelenti azt is, hogy a törvényeket mindenkinek meg kell tartani és azok kijátszásától tartózkodnia kell — még az üzleti életben is”.

A megállapítás súlyos, de egyben mementó is! A kormányzat legfelelősebb tényezője is szükségét látja annak, hogy az ország lakosságának életfeltételei biztosítassanak és megvédessenek törvényes eszközök által is. Mit jelent a kormányelnök nagy horderejű megállapítása? Antisemitizmussal talán még sem merné senki vádolni. Mert valóban nem az, — hanem tiszta HUNGARIZMUS. Fajtája életének biztosítása a törvény erejével. S ez a hitvallása egyik legnagyobb államférfiúi érdeme, mert meglátta azt az utat, amely az egyedül helyes ahhoz, hogy az ország lakosságának megbillent lelki egyensúlyát helyre állíthassa, s visszaállítsa azt az állapotot, amely egy nép fejlődésének és fennmaradásának előfeltétele. Megerősíteni fajtáját, visszaadni önbizalmát, elhivatottságának öntudatát és felvirágzását; s ezzel biztosítani életerejét az elkövetkezendő újabb 1000 esztendő feladataira.

Hát bűn az, ha a magyar úr akar lenni újra a saját portáján, ha meg akarja tartani faji sajátosságait, ősei erkölcsét, ha nem hajlandó fejét egy 6%-nyi kisebbség jármába hajtani? Antisemitizmus-e ez, vagy Hungarizmus, — magyar faji öntudat? Ehhez azonban nem elegendő egy kormányzati jóindulat, nem elegendő a törvény szigora, ehhez több kell!

Kell ehhez az egyéni öntudatosság, szükséges a becsületes megszervezettség, kell az egymás támogatásának önzetlensége. Kell egy nagyszerű faji összefogás, amelyre éppen a zsidóság szolgáltatja a legjobb példát. Ezt kell követnünk a gyakorlati életben. Ha a magyar tisztviselő magyar iparosnál dolgoztat, a keresztény kereskedő ügyes-bajos dolgában keresztény ügyvédhez fordul, ha a jegyző magyar szeretettel segíti tanácsaival a föld verejtékező magyar népét, a tanító keresztény magyar öntudatot nevel a gondjaira bízott ifjúságba, ha a földbirtokos egészségét keresztény orvosra bízza, ha a pap, a katona, szegény és gazdag testvért lát egymásban, ha a munkás a saját becsületes keresztény magyar testvérébe veti hitét és bizodalmát, akkor senki sem vádolhatja antisemitizmussal, legfeljebb hungarizmussal. Amely nem bűn, hanem erénynek kell hogy tisztelje még az ellenfél is.

j. s.

(Kuruc.info)

Odin nevében Jahve ellen - Varg Vikernes börtöninterjúja Chris Mitchellnek (részletek)

Varg Vikernes a norvég black metal szcéna „fenegyereke”, aki a kilencvenes években Burzum nevű egyszemélyes formációjával (Greven Grishnackh álnéven) vált e zenei szubkultúra legendás alakjává, nemcsak zeneszerzői és szövegírói munkásságának színvonala, hanem bátor és következetes politikai aktivizmusa miatt is, amelyet a norvég pogányság feltámasztása és általában a fehér faj öntudatra ébresztése érdekében fejtett ki. 21 éves volt, amikor 1994-ben 21 éves börtönbüntetést (a Norvégiában adható maximumot) szabtak ki rá, mert verekedés közben halálra késelte egy zenésztársát, és mert felgyújtott négy keresztény templomot, hogy így vegyen revánsot Jahve rabszolgáin az ősi pogány temetkezési helyek megszentségtelenítése miatt. Idén májusban szabadult, 16 évnyi raboskodás után. Ezt az interjút még a börtönben adta, 2005-ben.

K.: Az elmúlt évszázadokban egyre jobban gyalázzuk a környezetünket, amellett folyamatos hanyatlást tapasztalhatunk a kultúra és a nemzeti örökségek terén. Szerinted mi tehető felelőssé ezért és hogyan javíthatnánk a helyzeten?

V.: Tekintve, hogy ez csak egy interjú, igyekszem rövid lenni, de ilyen kérdések esetében ez nem könnyű. Úgy látom, hogy a természeti környezet, a kultúra és a nemzeti örökségek hanyatlása a kapitalizmus természetes velejárója. Ez történik, ha az embereket jobban érdekli a profit, mint a világ amelyben élnek. A nyugati világ kapitalizmusa viszont a kereszténység természetes következménye, mivel a kereszténység a pogányság elűzésével spirituális űrt teremtett, és ami maradt, az csak a materializmus és egy jelentékeny tartalmat nélkülöző vallás. A keresztények gyakran megtartották a pogány fesztiválokat, rituálékat és jelképeket, de ezek már nem hordoztak valódi jelentést a számukra.
Így lett például Yule, a téli napforduló „Krisztus születésnapja”, Húsvét pedig „Krisztus feltámadása”; a nyári napforduló „Szent János napja”, Heimdallr pedig átlényegült Mikulássá, és így tovább. Yule eredetileg a napkerék fordulását jelzi, ezen a napon látogatják meg a holtak az élőket; Húsvét pedig a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap: Baldr és felesége ekkor tér vissza a pokolból. A nyári napfordulókor született Freyja, a szerelem istennője, Heimdallr pedig nemcsak ajándékokat hozott nekünk, hanem kapocs volt számunkra az istenekhez. Végül is ő őrzi a szivárványhidat, amely az Égbe vezet (Asgard)! Mindezt elvették tőlünk a kereszténységgel, és mindenféle kapcsolatot elveszítve a spirituális valósággal és isteni eredetünkkel, itt maradtunk a kopár fizikai világban. Már nincs más célunk az életben, mint vaktában kóborolni a Földön és anyagi javakat gyűjteni, kényelmes életet élni – és ezt sokan aligha találják kielégítőnek, leszámítva az igazán felszínes és egoista embereket. Ez a spirituális űr egyre nagyobb probléma most, hogy hatmilliárd ember lakja már ezt a bolygót, és szinte mindegyikük azzal van elfoglalva, hogy megszerezzen mindent, amire csak rá tudja tenni a mocskos kezét. Közben a ’nyugati’ kapitalisták minden erővel igyekeznek a szegényebb országokban is elültetni a rendszerüket és befektetni a vagyonukat. Nem azért, hogy segítsenek ezeknek az országoknak, hanem hogy piacot teremtsenek a termékeiknek. Lényegében több fogyasztót akarnak.
Ez még hatalmasabb csapás lesz a természeti környezetnek, amint Kína és India meggazdagodik; ugyanis a bolygónk nem bír el további 2.4 milliárd környezetszennyező autót vezető, a hét minden napján gyakorlatilag teljesen felesleges termékeket vásárolgató kapitalista disznót. Elég bajunk van az egymilliárd már meglévő kapitalista disznóval (ezek főként USA, Európa, Japán). És mi lesz akkor, ha a Föld lakossága eléri a 9 vagy a 10 milliárdot, melynek többsége kapitalista fogyasztó?
Ironikus, de az egyetlen dolog ami megmentheti az emberiséget, az egy sorozatos járvány, természeti katasztrófa, vagy más, ember okozta katasztrófa, ami letöröl legtöbbünket a Föld színéről. Ami azt illeti, szerintem a katasztrófa elkerülhetetlen – hacsak valami pálfordulás nem lesz hamarosan –, és őszintén szólva én ezt örömmel várom. Minél előbb összeomlik ez a világrend, annál jobb. Nem is kell tennünk semmit azért, hogy ez megtörténjen. Az egyetlen, amit tehetünk, és amit meg is kell tennünk, hogy igyekszünk elmenekülni a szökőár elől, és biztosítani, hogy életben maradjanak a legjobbak közülünk, akik megmentik a pogány kultúránkat. Fizikailag kell elvonulnunk a modern világtól és annak minden morális, fizikai, érzelmi, mentális és spirituális kárhozatától. A vérünkre kell hallgatnunk, hogy így mondjam, hogy megtaláljuk a helyes életformát. A pogányság a vérünkben van, és ha egy értelmes és pozitív civilizációt akarunk építeni a jövőben, a mai Szodoma és Gomorra romjaira, akkor összhangban kell lennünk a vérünkkel.
K.: Mit olvasol most? Zenét hallgathatsz manapság?
V.: Most a Vollmer's Mythologie Aller Volker-t olvasom (Vollmer - A népek mitológiája) Dr Vollmertől, és a Manniskan och Hennes Symboler-t (Az ember és szimbólumai) Carl G. Jungtól. Ez utóbbi egy svéd fordítás, amelyet már korábban is forgattam, de úgy gondoltam, érdekes lehet újra elolvasni, hátha akad valami, ami tíz évvel ezelőtt elkerülte a figyelmemet.
Vollmer műve egy mitológiai enciklopédia, amely 1874-ben jelent meg Stuttgartban. Azért választottam, mert ez volt az egyetlen könyv, amelyet találtam, ahol a szláv, finn és balti mitológiáról olvashatok. Különösen érdekes dolog régi könyveket olvasni mitológiáról és kultúráról, mert mindig sokkal jobbak, mint az újak. Nincsenek megfertőzve politikailag korrekt mondatokkal, és nem megmosolyogtatás céljából mutatják be az európai kultúrát, mint a modern kiadványok.
K.: Egyszer azt nyilatkoztad, hogy “a metal nigger zene”, ezt még mindig állítod?
V.: Igen is és nem is. Szerintem a metal kultúra nigger kultúra, amennyiben a hagyományos metalosok úgy néznek ki, úgy viselkednek és gondolkodnak, mint afféle “fehér niggerek”. Ez – legalábbis gyakran – egy hihetetlenül primitív, unintelligens és értelmetlen szubkultúra, mint minden rock ‘n roll szubkultúra. Én is hallgattam metal zenét, de soha nem viselkedtem úgy, mint egy nigger csak ezért, és nem is nagyon értem, miért viselkednek így legtöbben. Füvet szívni, berúgni, össze-vissza szexelni és nemi betegségeket terjeszteni, bulizni állandóan, koncerteken ismerkedni a többi vákuumagyúval, meg ilyenek. Ennek mi értelme van? Ennél még a busmanok is értelmesebbek, konstruktívabbak és mélyebbek.
Amiért az emberek vonzódnak ehhez a szubkultúrához, az valószínűleg valami teljesen más. Mint például a modern világ megvetése, a halál és a gothic iránti érdeklődés, romantika, pogány eszmények – de mindez rossz irányt vesz, amikor keveredik a hagyományos rock 'n roll vagy heavy metal kultúrával.
K.: Mit gondolsz a nőkről, egyenlőknek tartod őket magaddal?
V.: Persze, a nők teljesen egyenértékűek, ugyanakkor különböznek a férfiaktól, ezért más bánásmódot érdemelnek és mások a céljaik az életben. Szerintem az ódivatú nézet a legpozitívabb, ezen az ókori skandináv modellt értem.
Őszintén megmondom, nehéz erre a kérdésre válaszolni, mert én csupa jó dolgot tudok a nőkről mondani, ugyanakkor nem sok jót mondhatok el a modern nőről. Hol is kezdjem? Talán a modern nőnél. Szomorú látni, mennyire – elnézést a szóhasználatért – elcseszett lett a modern női kultúra. Manapság lenézik az anyaszerepet, és a „háziasszony” szó is sok modern nő számára sértés. Azt hiszik, ez a férfi elnyomás egyik jele. Az, hogy otthon maradjon egy nő a gyerekeivel, manapság rémálom és súlyos teher. Ehelyett a nők képesítéseket szereznek (általában valami elméleti baromságot), és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy olyanok legyenek, mint a férfiak. Úgy dolgoznak, mint a férfiak; úgy öltöznek, mint a férfiak; igyekeznek úgy gondolkodni, mint a férfiak; úgy beszélnek és úgy cselekednek, mint a férfiak – sőt, néhányan még úgy is néznek ki, mint a férfiak. Mivel az okos nők legjava a tanulással van elfoglalva, a butább nők szülik a több gyereket, így aztán az egész emberi faj egyre silányabb lesz, mivel az átlag intelligencia esik, ha a butább nők szülnek a legtöbbet.
Hasonlóképpen lenézik a főzést. Egy barátom (nő és amerikai) mesélte, hogy az amerikai nők előbb vágnak pofon egy férfit, ha azt szeretné, hogy főzzenek neki vacsorát, mintha orális szexet kérne az első randin. Ez szerintem mindent elmond. Amit a nők „felszabadulása” eredményezett, az az, hogy a nők pozitív jellemzőit mind felváltották a férfiak negatív jellemzői.
Találkoztam norvég férfiakkal, akiknek az akkori barátnői azt sem tudták, hogyan kell limonádét vagy főtt tojást csinálni. És azért mondom, hogy akkori, mert ezek a párok már rég nincsenek együtt. A lányok szépsége még mindig vonzza a férfiakat, de mivel más értékes tulajdonságaik nincsenek, tartós vonzerőt nem tudnak jelenteni.
A modern nők már nem tudnak főzni, már nem akarnak gyerekeket, és már nem meleg, rendes és szeretetreméltó teremtések, akik szívesen töltik idejüket a családjukkal. Valószínűleg már ahhoz is túl „függetlenek” és „erősek”, hogy egyáltalán legyen saját családjuk.
A mai nők már semmit nem tudnak adni a férfiaknak, csak szexet. Tehát a szerető, főzni tudó, gyermekeket nevelő háziasszony helyébe a férfiak kapnak egy szextárgyat. Ráadásul érzelmileg és intellektuálisan annyira megkavarodtak, hogy a munkával megkeresett pénzük nagy részét plasztikai sebészekre, kozmetikusokra költik, na meg egy halom ruhára, amitől hitük szerint jobban néznek ki, mert minden, ami érdekli őket, az az, hogy minél vonzóbbnak tűnjenek. Na persze mi mást is várhatunk tőlük, ha egyszer nincs más tulajdonságuk, ami vonzóvá teheti őket a férfiak előtt? Ez a feminizmus gyümölcse. A „nők felszabadításának” az eredménye.
Egy igazán értelmes nő megérti, hogy a háziasszony feladatai, a gyermeknevelés és a főzés nem lealacsonyító. Ez kulcsfontosságú feladat az egész nép, az egész nemzet számára, és senki más nem tudja elvégezni. A férfiak semmiképpen sem! A nőknek nem véletlenül van méhük és melleik. Így rendelte a természet, akár tetszik nekünk, akár nem. Hogy lehetne lealacsonyító egy nőnek nőnek lenni? Ezt mindenkinek meg kellene értenie, a gyűlölettel teli, önmagukat utáló feministáknak is.
Az igazi nők azonban mind egyenértékűek velem, őket imádom és tisztelem, de a modern nőket visszataszítónak, primitívnek, megzavarodott állatnak látom. És aki most mindenféle hímsovinisztának gondol, annak hozzáteszem, hogy nemcsak a modern nőket kritizálom ezzel, hanem a modern világ egészét, mert a modern férfi sem jobb semmivel. A modern férfiak örülhetnek annak is, hogy nem altatják el őket, mint a gyógyíthatatlan kiskutyákat szokták. Az egész emberiség össze van ma zavarodva, nem csak a nők – és biztos vagyok abban is, hogy tízszer annyi megmentésre érdemes nő van, mint férfi, ha már itt tartunk.
K.: És mit gondolsz a negroid fajokról?
V.: Inkább ne pazaroljunk időt ezekre a fajokra.
K.: Kik azok az írók, közismert alakok, akiket tisztelsz?
V.: Julius Evola, F. W. Nietzsche, Oswald Spengler és Knut Hamsun munkáit nagyra tartom (noha ez utóbbi unalmasan ír, de a gondolatai érdekesek), de természetesen nem minden szavukkal értek egyet.
Közismert alakokról nem tudok mit mondani. Általában nem gondolkozom ezen a szinten. Az egyes emberek csak ritkán fontosak számomra, a barátaim és a családom kivételével természetesen. Azt mondom tehát, hogy akiket tisztelek, azok mindazok a nők, férfiak, lányok és fiúk, akik lázadnak a modern világ ellen, akik nem hajlandók lealacsonyítani magukat annyira, hogy részt vegyenek a modern menazsériában. Tisztelem azokat a fiúkat és lányokat, akik nem élnek szexuális életet házasság előtt, és aztán hűek maradnak társukhoz a sírig. Csodálom általánosságban véve az erőt, akárhol is öltsön formát.
Csodálom a becsületet, a bátorságot, az erkölcsiséget, a kreativitást, az intelligenciát, a tisztaságot, a bölcsességet és így tovább.
(…)
K.: Próbáltál már valamiféle drogot a múltban? Mi a véleményed az anyagozásról?
V.: Nem, soha nem drogoztam. Még egy aszpirint se veszek be, ha fáj a fejem – és nem is nagyon szokott fájni a fejem (valószínűleg, mert nem szedek aszpirint).
A drogozásról kristálytiszta a véleményem. Az egyetlen, amit elnézek, az az orvosi célból szedett, receptre kapott gyógyszer, ha feltétlenül szükséges (és ritkán szükséges feltétlenül). Tizenkét év börtön után, ahol drogosokkal vagyok összezárva, látom, hogyan teszi tönkre a kábítószer az embert érzelmileg, fizikailag, morálisan és intellektuálisan is, és ettől persze csak erősödött a megvetésem a drogozó emberek iránt. Az is felháborító, hogy tizenéveseket zárnak be a cellákba, és kényszerítenek „munkára” a többi fogollyal (mert „a többi bentlakóval való társadalmi élet” és a „munka” a börtönfelügyelőség számára a „rehabilitáció”), akiktől aztán drogokat kapnak, és eltanulják a veszélyes bűnözők és junkie-k rothadt erkölcsiségét. Ezek a tizenévesek, akiket láttam, egytől-egyig maguk is junkie-k és bűnözők lettek.
Sokat lehetne erről beszélni, de úgysem kavarna fel nagy vizet, tehát csak annyit mondok, hogy a drogfogyasztás az ember söpredéke, a világ szemete. Minél több junkie hal meg túladagolásban, annál jobb, a választópolgárok pedig megérdemlik ezt a bűnözőhullámot az idióta börtön- és drog törvényeik miatt, és a droghoz való keresztény-humánus hozzáállásuk miatt.
Ha falhoz állítunk minden dealert és drogfogyasztót, akkor egyszer és mindenkorra megoldódik a drogkérdés. A rendőrség úgyis tudja, kik azok, és ha néhány ártatlan is velük megy, az kellemetlen, de még mindig megéri. Az ártatlanok akkor is áldozatul esnek, ha nem teszünk semmit ezzel a kérdéssel. Érdekes módon, amikor ezt junkie-knak kifejtem, ők is egyetértenek velem, de amíg a „humánus elvek” irányítják ezt a bolygót, amíg globális közösségben élünk, addig csak egyre nagyobb és nagyobb lesz ez a probléma, mígnem a teljes globális „civilizáció” összeomlik – és nem mondhatom, hogy nem várom ezt a percet. Minél előbb pusztítja el magát a modern „civilizáció”, annál jobb, és a drogprobléma csak elősegíti ezt.
K.: Mit gondolsz arról, amikor egyes kultúrák/társadalmak átveszik egy másik kultúra hagyományait, hiedelmeit, szokásait?
V.: Mindannyian láttuk, mi történt az ókori Görögországban és a Római Birodalomban, amikor más kultúra szokásait kezdték beengedni a saját világukba – ugyanez történik ma Európával. Egyrészről nem lehetünk annyira konzervatívak, hogy mindenáron ragaszkodjunk a saját belső rendszereinkhez és nézeteinkhez, ha egyszer van annál jobb. Szerintem nyitottnak kell lennünk mindenre, ami a vérünkkel nincs ellentmondásban, ami pedig igen, azt el kell utasítanunk.
Másrészről viszont soha nem hallottam egy jó ötletet Európán kívülről (és itt a nordikus Európát értem), szóval nem hiszem, hogy ez nagy problémát jelentene.
A multikulturalizmus eszméje egyszerűen észveszejtő hülyeség, mivel elkerülhetetlen, hogy az egyik kultúra a többi fölé ne emelkedjen egy adott régióban. Tehát ha azt akarjuk, hogy a mi kultúránk maradjon fenn, akkor intoleránsnak és konzervatívnak kell lennünk, és elutasítani – esetleg ki is irtani – az idegen hatásokat.
Ma a legnagyobb probléma ezen a téren az USA, mert ugyanazt csinálják, mint a karthágói kultúra régen. Ők is a kereskedelemmel hódítanak. Az egész világot elárasztják a termékeikkel. A Coca-Cola cég, a McDonald’s, a Levi-Strauss, a Microsoft, a hollywoodi „szórakoztató” ipar (vagy inkább propagandaszervezet) és így tovább: ezek elpusztítanak minden élő kultúrát ezen a bolygón, és a saját maguk által kreált űrt igyekeznek a helyébe nyomni. Ez a „kulturális” imperializmus természetesen szorosan kötődik a kapitalizmushoz, és az amerikai cégek profitot akarnak termelni – a következmények egyáltalán nem érdeklik őket. Nem azért teszik mindezt, mert „gonoszak”, hanem mert elképesztően pénzsóvárak és mert képtelenek előre gondolkodni.
Muszáj, hogy életben tartsuk a saját kultúránkat, és kell, hogy legyen saját kultúránk, különben olyanok leszünk, mint az átlag amerikai (és más kapitalisták), akik több pénzt költenek még rágógumira is, mint könyvekre. Undorítóak és ultra-egoisták leszünk, kapitalisták és materialisták, képmutatók és buták, tehetségtelenek és lusták, minden esztétikai érzék és ízlés nélküli, fajilag összemosódott, vallásilag visszafejlődött majomemberek. Szerencsére nekünk van saját kultúránk: a pogány kultúra.
(…)
K.: Véleményed szerint mi a legrombolóbb, legártalmasabb aspektusa a kereszténységnek?
Talán a nemzetköziség (ami minden emberi faj elpusztításához vezet azáltal, hogy előtérbe helyez egy degenerált és spirituálisan skizofrén korcs fajt nulla kultúrával), az önállótlan ember kultiválása, a bűn és bűnbánat eszméje, és végül az a tény, hogy az egész zsidó (ázsiai) hitrendszerre épül, amelynek semmiféle európai gyökerei nincsenek.
A kereszténységet néhány dekadens és degenerált római találta ki az elnyomás eszközeként, és akként is kellene kezelni. Bilincs a szellemnek, a léleknek és csakis ártó hatása van az emberiségre nézve. Én nem is tartom a kereszténységet vallásnak. Inkább egy spirituális fertő, egy tömegpszichózis, és az orvostudománynak kellene megoldania. A kereszténység egy tünetegyüttes. Olyan, mint az iszlám és más ázsiai „vallások”: a szellem és a lélek AIDS-e.
A kereszténységet arra szabták ki, hogy elnyomhassák vele az európaiakat, tehát szerintem ez még károsabb az Európán kívüliekre, mivel nekik még a kereszténységbe beleoltott európai tradíciók is idegenek. Például mi haszna lenne a Mikulás tradícióból az afrikai vagy ázsiai gyerekeknek, amikor a Mikulás figura egy ultra-rasszista európai istenség átlényegítése, akit Heimdallr vagy Belobog néven ismerünk? Aki csak a szőke hajú, világos bőrű és világos szemű gyermekeknek adott ajándékot? Ő aztán fityiszt adott volna a nem európai fajok gyermekeinek.
(…)
K.: Tudom, hogy elég nyálas meg klisé ez a kérdés, de mi szerinted az élet értelme?
V.: Szeretem a nyálas, klisés kérdéseket…
Ez, amint ezt Te is bizonyára tudod, elég bonyolult kérdés, és aligha van univerzálisan mindenki számára igaz válasz rá. Mindazonáltal azt hiszem, tudok olyan választ adni, ami minden európai nép számára igaz. A többi faj az ősi európai vallás szerint hitvány, szóval engem nem nagyon érdekel mit csinálnak, miben hisznek. Az ősi (európai) mítoszok szerint az istenek teremtették az emberiséget, és egyes mítoszok szerint annyira csalódtak teremtményeikben, hogy magukra hagyták őket – csak egyetlen faj volt, aki elnyerte tetszésüket, mégpedig Jarl népe, vagy Earl népe, hogy az angol megfelelőt használjuk. Ez a rejtélyes Jarl, akit az ősidőkben (Proto-nordikus/germán) EirilaR/Eirilaz-ként emlegettek, Heimdallr legkisebb fia volt, és az egyetlen fiú, akit Odinn méltónak talált arra, hogy beléphessen a Valhallába (Valhöll – a kiválasztottak csarnoka) az Égben (Asgard).
Heimdallr azért teremtette Jarl népét, mert Odinn, az istenek királya, szeretett volna egy olyan hadsereget, amely segítségére lehet a káosz erőivel folytatott állandó háborúiban. Jarl népének tagjai csak akkor segíthetnek Odinnak, ha meghaltak, mert csak a halál ösvénye vezet át a szivárványhídon az Egekbe. Heimdallr azonban megtanította Jarl népének az istenek rúnáit (titkok), hogy életük során is bármikor eljuthassanak az Égbe és elhagyhassák azt. Ehhez csak annyi szükségeltetett, hogy beavassák őket a pogány misztériumokba, és ennek részeként halottnak kellett tettetniük vagy álcázni magukat – mint azt a görögök tették a trójai faló építésekor, hogy bejuthassanak Trója városába, vagy mint Hamupipőke (a beavatott) tette, amikor hercegnőnek öltözve bejutott a király palotájába (Asgard), hogy hozzámehessen a herceghez (Baldr). Más szóval, az istenek megtanították Jarl népét, hogyan tarthatnak kapcsolatot az istenekkel.
A többi faj nem tud kommunikálni az istenekkel, és a legkevésbé rasszista elmélet az, hogy az európaiakat egyszerűen kijelölték az istenek arra, hogy közvetítsék gondolataikat az emberiség felé. De sokkal valószínűbb, hogy az istenek azért akartak kommunikálni Jarl népével, mert a többiek nem voltak elég jók számukra. A többiek selejtek, a teremtés forgácsa. Ezzel magyarázható az is, miért csak a legfiatalabb fiú vagy leány lehet herceg vagy hercegnő a mesékben, míg a két idősebb testvér mindig kegyetlen, buta, lusta és csúnya. Jarl két bátyja Karl („szabad ember”) és Trell („rabszolga”), és utóbbi valóban csúnya, buta, fekete bőrű ember a mitológiában.
Ebből következik, hogy a faji tisztaság alfa-ómega, ha azt akarjuk, hogy közünk legyen az isteni birodalomhoz, mert ha nincsenek többé szőke, világos bőrű, kék vagy szürke szemű emberek, akkor többé soha nem kommunikálhatunk az istenekkel.
Természetesen ez mind képtelenségnek tűnik azoknak, akik semmilyen istenben nem hisznek, de szerintem minden, kicsit is értelmes ember tudja, hogy van valami spirituális létező, amit nem értünk és amivel nem tudunk kommunikálni, és ezt értem én azalatt, hogy „istenek”. Akikkel azért nem tudunk kommunikálni, mert már nem gyakoroljuk a pogány vallást. Már nincsenek új beavatottak, akik ismerhetnék az ősi titkot, mert a kereszténység átvette nálunk az uralmat. Halloween már nem egy beavatási szertartás, hanem hülye buli gyerekeknek és másoknak akiknek fogalma sincs, miről szól ez az ünnep, és miért is kell halottnak öltözniük ezen a napon. Fogalmuk sincs, hogy azért öltöznek szellemnek vagy halottnak, hogy bejuthassanak az Égbe (és a Pokolba, ami az általánosan elterjedt nézettel szemben egyáltalán nem rossz hely), hogy az őrökkel elhitessék, hogy ők valóban halottak, és bejuthassanak élőként a holtak birodalmába.
Mindez benne van az ősi Skandinávia misztériumaiban és mitológiájában, úgyhogy itt most nem is ejtenék róla több szót.
Ha senki nem vesz részt a beavatási szertartáson, senki nem kerülhet kapcsolatba az istenekkel. Így aztán már senki nem tudja, miért vagyunk a Földön. Csak ténfergünk itt mindannyian célok nélkül, mert a zsidókeresztények az utolsó beavatottat is halálra égették a 18. században.
Az istenek már nem tudnak velünk kapcsolatba lépni, már nem hallják az imáinkat, mert a kapocs köztünk és köztük elszakadt amikor a kereszténység átvette az uralmat Európában. Ezért pusztítjuk el a bolygónkat. Ezért keverednek a fajok és tűnik el lassan az európai faj. Ezért van egzisztenciális válságban a modern világ, és senki nem tudja, mit gondoljon, mit mondjon, miben higgyen, mit tegyen. Mindent beborít a káosz, és az európaiak kétségbeesetten keresik a választ mindenhol. A buddhizmusban, a New Age mozgalomban, a materializmusban, a hinduizmusban, a drogokban, az okkultizmusban, és még a nevetséges iszlám “vallásban” is.
Régen csak egy megmunkálatlan íjunk és nyilunk volt, de legalább tudtunk mire célozni. Ma gyönyörű, aranyozott, high-tech, divatos íjunk van, de mi haszna, ha csak vakon lövöldözünk vele az égbe, hátha eltalálunk valamit?
A válasz pedig megtalálható – legalábbis én hiszem, hogy megtaláltam – a régi vallásunkban, az európai pogányságban. Ha az élet értelmét keressük, elég, ha a múltunkba nézünk, és megpróbáljuk követni ősapáinkat, akik még ismerték az élet értelmét. Sportversenyeket rendeztek, mint az olimpiai játékok, hogy ráakadjanak a legjobb vérű emberre, és aztán ő házasodhatott össze a papnőkkel. Így vigyáztak a jó génekre. A genetikailag hibás gyermekeket kitették az erdőbe, hogy falják fel őket a farkasok vagy haljanak szomjan, mert tudták, hogy a jó gének fennmaradása az élet értelme. Tudták, hogy az élet értelme, hogy fejlesszük a népünket és jobbak legyünk: fizikailag, mentálisan, spirituálisan, érzelmileg és minden elképzelhető és elképzelhetetlen módon jobbak.
És külön felhívom a figyelmet, hogy „a népünk” fejlesztéséről van szó, nem „az emberi faj”-éról, mert a többi faj selejt, azon nincs mit fejleszteni.
Olyanok, mint a régi 286 vagy 386-os számítógépek, amiket sehogy sem lehet frissíteni, szóval inkább mehet mind a kukába – így tettek az istenek is a többi néppel –, és a legújabb, legjobb számítógépekkel foglalkozunk inkább. A régi számítógépeket is használjuk persze, leginkább gépírásra, de hát az istenek mégsem gépírásra teremtették az embert.
Tehát az élet értelme, hogy tisztítsuk és segítsük az európai fajt, hogy felélesszük azt a kultúrát, amely által tisztulhatunk, fejlődhetünk és végül istenivé válhatunk. Az élet értelme, hogy megszülethessen a homo deus (az isteni ember) közöttünk, és aztán népünk minden tagja felemelkedhessen az ő szintjére, hogy mi mindannyian teremthessünk, vagy eljuthassunk a regnum innocentiae szintjére (az ártatlanság birodalma), Asgard-ba, és ott is maradhassunk változatosság kedvéért (ahelyett, hogy folyton le kelljen születnünk a Földre).
K.: Mi lenne számodra az ideális halál?
V.: Örömmel hallom, hogy a halálomon elmélkedsz…
De komolyra fordítva a szót, feltételezem, hogy ez Téged őszintén érdekel, és amúgy is valóban adott a kérdés a Burzum esetében.
Valamilyen értelemben a legszörnyűbb, fájdalmasabb és tragikusabb halál, amit el lehet képzelni, az ideális halál, mert ezek azok, amelyek megmaradnak az emberek emlékezetében, amelyek megmaradnak a legendákban, énekekben. Ha nem ölnek meg vagy nem halok erőszakos halált, akkor azt hiszem, egyedül halnék meg valahol, vagy esetleg megkérném a feleségemet, ha lesz, hogy segítsen át a túlvilágra. Ha túl öreg és gyenge, vagy túl beteg leszek, akkor keresek egy öreg kőrisfát és egyszerűen felakasztom magam, mint Odinn vagy a pogány beavatottak tették, csak én nem szeretnék visszatérni az életbe (amíg nem születek le úgyis újra). Az öngyilkosság a végső győzelem a test felett, mert a test természetes ösztönei arra kényszerítenek, hogy próbálj meg túlélni, mindegy, mi történik, míg a lélek és a hugr („szellem”) mindig az istenekhez akar visszatérni. Az öngyilkosság azért is vonzó, mert ez által akarattal meg lehet szabadulni a már elhasznált testtől, és helyet adni a fiataloknak és az egészségeseknek – akkor is, ha ez esetben én vagyok a már szükségtelen –, és természetesen ezt én sem kerülhetem el, mint ahogyan senki sem.
Hozzá kell tennem, hogy noha nem félek a haláltól, mégis általában megrémülök életveszélyes helyzetekben, mert a természetes túlélő ösztöneim sértetlenek, és rendkívüli helyzetekben átveszik az irányítást.
Csak a hülyék és a „rosszul funkcionáló emberi lények” élnek félelem nélkül.
A halál nemcsak arról szól viszont, hogy hogyan halsz meg, hanem arról is, hogy hogyan temetnek el, és én szeretném, ha a testemet halotti máglyán égetnék el, és/vagy saját tulajdonomban lévő halomsírba temetnék. Nem különösebben kedvelem a Viking- vagy bronzkori halomsírokat, de tetszenek a vaskori, vagy a kőlapokból álló bronzkori tumuluszok. Ezek nyithatók és csukhatók, és gyakran egész generációk földi maradványait tartalmazzák. Ezeket a halomsírokat régen szintén a túlvilág kapujaként tartották számon (csakúgy, mint a barlangokat, kutakat, tavakat és odvas fákat), és mint a Hamupipőke történetben, amikor a lány kinyitja a halottak birodalmának kapuját az anyja sírjánál, a szent ágat tartva (ez gyakran a fagyöngy) vallási kontextusban használták, főként a beavatási misztériumokban.
Természetesen szeretném, ha halálommal segíthetném az eljövendő generációkat az európai vallásunk gyakorlásában, épp ezért úgy érzem, ehhez egy jó régi halomsír lenne a legalkalmasabb, valódi emberi maradványokkal, mint az én megkopott csontvázam.
K.: Ezzel választ is adtál minden kérdésemre, mondj bármit zárásnak, amit szeretnél.
V.: Az élettelen test és a sír őrzője egy istennő, akit mi Freyja-nak vagy Hel-nek ismerünk, vagy egyszerűen Freyja-Hel-nek. A neve lefordítva annyit tesz: „szeretet” (Freyja) és „teljes”, „szerencse” és „egészséges” (Hel), mert addig nem lehetünk teljesek, amíg nem halunk meg, és addig nem találjuk meg az isteni hercegnőt vagy a nők az isteni herceget, amíg meg nem látogatjuk a halottak birodalmát (mint Hamupipőke tette). Ezért Hel-t Helvete-ként ismerik Skandináviában, a norvég Helviti-ből, ami annyit tesz „Hel-t látogatni”, és ez a Hel-be és Asgard-ba tett látogatás kell ahhoz, hogy eggyé váljunk az istenekkel, ez az unio mystica...
Metal News, 2005. VII. 10.